Eckhart Tolle könyvei
Itt add meg az alcímet

Ezen a hangfelvételen meghallgatható Tolle az "Új Föld" című műve.

Az alábbi linken a Párkapcsolati függőségről szóló rész külön is meghallgatható:


A következő linken "pdf" formátumban letölthető "A most hatalma a gyakorlatban" című könyve.

LEÍRÁS:

"Amit ​igazán tenned kell: fogadd el EZT a pillanatot. Ekkor könnyedén vagy az itt és mostban, és fájdalom nélkül lehetsz önmagaddal.
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy - a gondolataink mögött lévő - jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. A szerző szavaival élve: "Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető - nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben."
E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a "megbocsátást, könnyűséget és fényességet". Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban."

Eckhart Tolle előadásai között megtalálható egy 6 részes, nagyon tanulságos kiegészítő előadás, amelynek címe:  "Kísérő - A MOST HATALMA" (Útmutató a megvilágosodáshoz).


S most álljon itt egy másik könyve, a Megszólal a csend.

LEÍRÁS:

"Eckhart Tolle sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító. Pokoli érzelmi kínlódásai miatt 29 éves korában - a világhírű Cambridge-i Egyetem kutató tudósaként - már azon gondolkozott, hogy véget vet életének, mert nem bírta tovább a szenvedést, amikor hirtelen megvilágosodott. Azóta teljesen más szemüvegen keresztül látja a világot, s szinte tapinthatóan sugárzik belőle a lelki béke. Egyszerű, közérthető tanítása végtelenül tisztán szól, így érthető, hogy szavaival világszerte már eddig is milliók lelkét érintette meg. Jó hírt mond: van kiút a szenvedésből, s az könnyebb, mint gondolnánk. Bár nem tartozik egyik valláshoz vagy egyházhoz sem, tanítása - bizonyos szempontból - mégis a világvallások egyfajta újkori szintézise."